KR: Itt állunk Tiszapöpörkényben, Magyarország leghidegebb településének főutcáján, ahol az évi átlaghőmérséklet 4,5 fokkal alacsonyabb az országos átlagnál. És nem csak a leghidegebb, de az egyik legszegényebb is ez az alig 300 lakosú apró zemplén-megyei falucska, ahol gyakorlatilag 100 százalékos a munkanélküliség. Nem csoda, hogy tavaly nagy vihart kavart, a híradásokba is bekerült, hárman fagytak halálra a saját otthonukban, mert nem volt pénzük tüzelőre. A falucska lakói rendkívül nehéz napok elé néznek, a meteorológiai előrejelzések szerint ugyanis ennek a szokatlanul zord télnek a leghidegebb éjszakája elé nézünk. Minusz harminc, azaz minusz harminc fokra is lemehet a hőmérséklet – ez itt, ezen az isten háta mögötti helyen egyenlő a végítélettel. Mi most a tavalyi 3 áldozat egyikének özvegyéhez, Csanád Istvánhoz igyekszünk. Arra keressük a választ, az özvegy hogyan készül az előttük álló éjszakára. Meg is érkeztünk a portához, itt vár bennünket a láthatóan romos, itt-ott hiányos ház gazdája. Csanád István?
István: Igen, én vagyok.
KR: Jó napot kívánunk. Be szabad menni?
István: Tessenek csak.
KR: Itt vagyunk hát Csanád István házának, mondjuk azt, nagyszobájában. Sehol egy fütőalkalmatosság, de még csak egy villanykörte se, ami kicsit melegíthetne. Tavaly ebben a szobában fagyott halálra felesége, Böbe?
István: Nem, a másikban.
KR: Megnézhetjük?
István: Igen.
KR: Jól tudom, a karjaiban halt meg a felesége?
István: Igen.
KR: Meg tudja mutatni, itt a szobában pontosan hol történt ez a szörnyű tragédia?
István: Itt a fal mellett.
KR: Ezen a helyen fagyott halálra Böbe, Csanád István felesége tavaly télen szerető férje karjai között. István, semmi nem emlékeztet itt a tragédiára, sehol egy virág, egy mécses?
István: Nem volt miből.
KR: Mit érzett, István, amikor itt a karjaiban halt meg a felesége?
István: Fáztam.
KR: De nem is volt szomorú, nem is érzett engesztelhetetlen, szívszaggató fájdalmat,tehetetlen dühöt, hogy elvesztette szerelmét?
István: De.
KR: Értem, hát ez borzalmas. Visszamehetünk a nagyszobába? Ott egy kicsit világosabb van, az jobb a felvétel szempontjából.
István: Tessék.
KR: István, mi lesz ma este? Tudja, hány fokot mondanak ma éjszakára?
István: Nem tudom.
KR: Mínusz harminc. Mínusz harminc, István. Mondja, hány fok van itt a házban?
István: Nem tudom.
KR: Van hőmérője?
István: Nincs. Tavaly elcseréltem kenyérre.
KR: Nos, mi hoztunk magának egyet, hogy lássa, mennyi a hőmérséklet. Lássuk csak, most mennyi! Minusz 8,1 fok. Mit szól ehhez, István?
István: Nem tudom.
KR: Ez éjszakára lemehet akár minusz tíz alá is. Mit fog csinálni?
István: Semmit.
KR: Mondja el István, mit érez ilyenkor, ezeken a rettenetes téli éjszakákon?
István: Hát, hogy hideg van.
KR: Kérem, próbálja meg érzékeltetni, hogy a nézők is elképzelhessék, milyen kínokat él át. Mégis, mire gondol ezekben a rettenetes órákban?
István: Hogy minél előbb legyen vége?
KR: Arra gondol, hogy az életének minél előbb legyen vége?
István: Nem, az éjszakának.
KR: És a falubeliek nem tudnak összefogni, és mondjuk együtt venni tüzelőt, egy helyre menni és ott melegedni?
István: Mindenki szegény.
KR: Rokonai vannak?
István: Vannak.
KR: Ők miért nem segítenek?
István: Nekik sincs miből.
KR: És nincsen egy gazdag ember, egy híresség, aki segítene Önöknek?Ruhával, tüzelővel, vagy akár csak egy pár szál gyertyát hozott volna.
István: Eddig nem jött senki.
KR: Nézze, István, csak amíg beszélgettünk, tovább hült itt a levegő, most minusz 8,4 fokot mutat a hőmérő. Tartsa csak meg. István, mit kívánjunk magának?
István: Nem tudom.
KR: Kitartás, István. Reménykedjünk, hátha jobbra fordul, jó?
István: Jó.
(vágás, a tudósító már egyedül a ház előtt)
KR: Ilyen körülmények között várja István, ebben az ütött-kopott házban, teljesen magára hagyatottan, az év leghidegebb éjszakáját. Hogy lesz-e még kihez jönnünk interjút készíteni jövőre, a következő leghidegebb éjszaka előtt, csak remélni tudjuk. A Képzeld, riport!-nak KR tudosított Tiszapöpörkényből.
